

Hallottam egy-két jelzőt szegény kis blogocskámról, hogy ez egy panaszáradat:), semmi más. ha tudnátok, mennyi nyávogástól és hisztitől kíméllek meg titeket...(majdnem mkit:))! mindegy. most javítok az arányokon.
tegnap ugyanis megkaptam ez első fizetésem, elsőként a lányok közül. napok ota nem fizettek, úgyhogy muszáj voltam eljátszani, h nincs pénzem. tegnap reggel véres szemmel keltem, kajak vérvörös volt, de mire felértem reggelihez, nekem mar fehérnek tünt.
csak nekem, ugyanis Georgia rögtön vitt a patikába, hogy adjanak másik gyógyszert, szemcseppet. ez eddig nem pozitív, tudom. megmagyarázom. itt ugyanis ha az ember beteg, nem orvoshoz megy, mert arra vagy nincs pénz, vagy fölösleges, mert mire sorra kerulsz vagy meghalsz, vagy meggyogyulsz. en is kaptam időpontot 3 hét mulvára a szemészetre. bizunk benne hogy addigra elmulik, ez az új cucc eléggé hatásos.
szóval G jött velem, de mondtam neki, hogy csak kártyán van pénzem, de nem akarok felvenni, mert drága és nincs szukségem kp-ra ha megkapom a fizum. szerencsére nem lehetett kartyaval fizetni, így szó nélkül leperkálta. Estére meg a főnök nekem a fizut:). nem sok, igazán, de korrektül elszámoltak velem, és ami több, hogy nagyon megdicsértek, hogy mindenki elégedett velem nagyon. Úgyhogy ha így folytatom, sokra viszem még. (persze nem itt:)) ennek örömére ma a mosodában nyomtam, a reci helyett, de jobban élveztem, elbulizok magamnak a zenémre.
a tanulság, amit ebből leszűrhetünk, hogy bármennyire is szidjuk az egészségügyet és a többit, legalább minket időben megvizsgálnak, és van a gyógyszereken állami támogatás. itt semmi. a magánrendelések eleve megfizethetetlenek, és szintén várólistásak. de tény, hogy jóval kevesebb a beteg ember, nem éri meg nekik.
a másik, hogy sokszor az alja munkát jobb végezni, ha az ember ezzel el tudja kerülni a folytonos stresszhelyzeteket, a fizun mit sem változtat.
ma 3 lányzót láttam kibukni, fültanúja voltam jó pár veszekedésnek, és Georga is lent bőgött a mosodában(mikozben segített), mert a manager leordította vmiért.
erre megosztotta velem az újabb apácás sztoriját és amit ott tanult: hogy keményen dolgozni nem bűn, az csak többé teszi az embert. igen:) csak nem ennyi pénzért. mindezt szipogva mondta:) vicces volt. eddig 5/2 supervisorom bogte el magát előttem. jó arány, 3 hét alatt.
végülis ezt is lehetne pozitívan venni:)
aztán még mindig várjuk az új lányt, Romániából, nem jött azóta sem, se ő se a szlovák csajszi a recire. azt hiszem nem is sietik el, de elég nagy a káosz.
nem tudják megcsinálni rendesen a beosztást, hogy mindig legyen valaki mindenhol, így pl tegnap este 8 óra alatt 3 helyen voltam, a recepció helyett.
a jövőhetet is megoldották, 5, 5 napot kell dolgoznunk. szerencsére nem nagyon hajtanak minket, mert a szálloda elég szegény (első év), gondolom ezért nem kapták még meg a lányok a fizut mindig. így, ha vmikor pluszban dolgozunk, azt később kiadják Offba, ha kevesebb a vendég, nem akarnak egy fillérrel sem többet adni, spórolnak, amin lehet. velünk a leginkább.:)
pl 2 napja szóltak, hogy túl sok meleg vizet fürdünk el. erre közöltük velük, hogy valójában sosincs meleg víz, szóval ez elég lehetetlen. ( jó, egyébként ált. van, de a hideg vizet hozzá még csak 2szer használtam:))
már azt is megjegyezték, hogy sokat eszünk:D. nos, igen, napi 3szor jutunk kajához, elég későn és amúgy is elég energiaigényes munkát végzünk, nem célszerű diétázni.
Olga , hogy elvegye a jókedvem,m vagy az étvágyam, már azt is közölte velem, hogy:
-eztör, te híztál mióta itt vagy?
- nem hiszem - válaszoltam flegmán a deszkának.
- de , én hiszem.
:DDDDDD és épp késeket törölgettem. bátor csaj:)
mentségemre legyen mondva, Klau anyukája által küldött új fehér pólóim egyikében voltam ( köszönöm ez úton is ) és igen, nem a legelőnyösebb szín, de mióta barnultam, sokkal jobban áll, mit azelőtt.
Közöltem vele, hogyha csirkemellet kapnánk vacsira, nem mindig tésztát meg krumplit, akkor könnyebb lenne. erre már nem reagált, csak állt velem szemben és tömte be a hatalmas adag zsíros tésztát a szájába. és akkor, ott , hálát adtam a nem létezőnek, hogy leadtam a recepciós melóm:) (és azóta alig eszem)
jhaajjj, ezek a görög nők...
és ezek a görög pasik:)...
ugye mindenki tömte a fejem indulás előtt, hogy majd a félistenek között milyen jó lesz nekem, és haza ne jöjjek egy miller nélkül. igen:) így volt.
jelentem: a görög félistenek eltűntek!!!!!!!!!!!!!!!!
van helyettük albán vendégmunkás, undorító egy nép, csak annyi választja el őket a cigóktól, hogy dolgoznak és 3 nyelven beszélnek (akik itt vannak), de ugyanaz az élősködő banda.
aztán van egy csomó löttyedt seggű tatti, akik iszonyatos komolyan tudnak napozni, a legkülönbözőbb pózokban, nehogy egyenletlenül barnuljanak:)
mellettük anyjuk, letolt melltartópánttal, +-50 kiló, mikor melyik a bálna:)
és van egy két fiatal turista, feleséggel, barátnővel.
hogy a többi merre? nem tom.
nem mintha keresném őket...:):P... de feltűnt, hogy nem az Olümpusz-on vagyok:)
ez is pozitív, ha bizonyos szemszögből nézzük:)...
aztán így a helyzetjelentés végére egy kép, ami önmagáért beszél.
sziasztok!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése